-I.Évad 1.rész-
*Michelle szemszöge*
Túl sokat voltam egyedül.Gondolta anya aki 19 évig arra tanított, hogy hogyan uralkodjak a "mágikus" erőmön.A tanács szerint ez öröklődik.Nem olyan, mint egy vírus, nem lehet elkapni.Az öröklődésből anya kimaradt én viszont örököltem a nagymamámtól.Ha tudná a világ, hogy milyen lehet 19 évig ugyanabba a házba, ugyanabba a környezetbe élni, hát nem is tudom...Megőrülnének!Kicsit szerintem én is eltértem a való élettől, de mondjuk ez nem csoda.19 éves vagyok így hát elengedtek a saját utamra.Egy bentlakásos tánc iskolába zártak be, bár anya szerint ez kifejezetten az én érdekem miatt csinálták, hogy ne kerüljek bajba.A boszorkányok nagy részét sajnos máglyán elégették.Ezt azért tették, mert ők mások voltak, mint a többiek.Ahova én megyek az sem a legbiztonságosabb hely.De hé!19 éves vagyok!Tudok uralkodni a képességeimen.
Mikor utoljára bezártam magam mögött a ház ajtaját a lábam megremegett és a hideg őszi szél megcsapott.A táskámból előkotorásztam a kulcsomat és kinyitottam a kocsim ajtaját.Lassan beültem a kocsiba és magam elé néztem.
-Itt az idő.Elengedtek és egy olyan helyre mész ahol azt csinálod amit a legjobban szeretsz.-beszéltem magamba mintha senki sem hallana.
-Szia kicsim!-szólalt meg sípoló hangja anyámnak a kocsi ablakánál.Megkerestem az ablak gombját és lehúztam.
-Nem tudnál egy kicsit halkabban elköszönni anya?Így is azt hiszik, hogy valami börtönbe megyek.Mondjuk lehet, hogy igazuk van.
-Jaj drágám tudod jól, hogy ez nem egy börtön.Hamar meg fogod szeretni.Így kitudod fejezni magad és nem az erőddel bántasz másokat ha esetleg rossz kedved van.Kis korod óta balettozol.Imádni fogod!-biztatott anyu.Sóhajtottam egy nagyot majd ránéztem.
-Majd találkozunk.-a legnagyobb hamis mosollyal ajándékoztam meg anyut, majd elindultam.

*Niall szemszöge*
Itt az ősz újra nekem pedig nincs munkám...Valami olyasmit kéne találnom amit szeretek csinálni, amitől jobb lesz az ember kedve.Amitől...
-Elnézést!-szakította félbe a gondolat menetemet egy öreg néni.-Foglalt ez a hely?-mutatott a pad másik felére.
-Nem, dehogyis.Nem várok én senkit.
-Köszönöm.-mondta és még egy mosoly is húzódott öreg arcán.-Mit keres itt egy ilyen fiatal fiú egymagában ilyenkor?
-Csak a jövőn gondolkozom.Szeretnék találni egy jó munkát amit nem unok meg.
A néni a semmibe bámult és egyszer csak beszédre nyílt a szája.
-Mihez értesz zenei szakmában?
-Hát szeretek gitározni és zongorázni.Viszont énekelni is szoktam.
-Zongora?Tökéletes!Van a közelben egy tánc iskola ahol balettoznak.
-Már elnézést, de nem szeretnék harisnyába táncolni.Nem az a fajta vagyok.-tiltakoztam.
-Nem az!Zongorázót keresnek és ahogy elnézem te nagyon is jó lennél oda.
-Tényleg?Merre van?-ugrottam fel.
-Ott a szökőkút mellett.-mutatott a néni egy gyönyörű szökőkútra.-Menj arra és hidd el meg fogod találni.
-Nagyon köszönöm.Viszlát!
Elkezdtem futni.Mindenki teljesen őrültnek nézett, hogy vajon miért szalad egy srác annyira gyorsan egy üres szökőkúthoz.Futás közben észre se vettem a felém hajtó autót.Az autó és köztem egy méter lehetett.Hirtelen lefagytam és megálltam.A lány aki benne ült valami elképesztően szép volt.Mind a ketten egymást néztük és próbáltunk rájönni, hogy vajon a másik mire gondolhat.Mondjuk a virágokra, az őszi fákra, egy karácsonyra kapott játék vonatra.Bármire.Azok a szemek teljesen elvarázsoltak.Egy hangos autó dudálásra lettem figyelmes a hátam mögött.
-Sajnálom!-tettem fel a kezeimet.Rögtön vissza pillantottam a másik oldalra de az autóban ülő csodás lány már sehol sem volt.
Megláttam a tánc iskolát és egyből oda vettem az irányt.Amint beértem az iskolába eluralkodott rajtam a csodálás és a csendes hangulata.
-Elnézést!-mentem oda egy takarítóhoz.-Van itt esetleg egy balett terem?
-A folyosó végén balra!.
-Köszönöm.
Körülbelül fél óráig kerestem a balett termet.Mikor végre megtaláltam kopogtam és kedves arccal benyitottam.
-Hello!-a terem üres volt de valami elképesztően gyönyörű volt.Tükrökkel teli volt az egész terem.Hirtelen megcsapott a friss parketta illata.
-Jó napot!Segíthetek?-lépett be egy kedves hölgy.Szerintem a 30-as évei körül járhatott.
-Hello.Öhm...Ha jól tudom maguk egy zongorázót keresnek.Igaz ez?
-Igen.Szeretne jelentkezni?
-Hát igen, ha van rá alkalom akkor igen.-tépdestem a számról a bőrt.
-Loren!Hol vannak a ruhák?-hirtelen csönd lett.Senki nem szólt semmit.A lány tekintete aki megszakította a Loren-nel való beszélgetésemet és az enyém összetalálkoztak.Olyan ismerős érzés volt.Mintha történt volna már ez.Ő az a lány!Aki elakart gázolni, vagyis aki majdnem elgázolt.
-Michelle!Bemutatom neked a zongoristánkat.-nézett rá Michelle-re.-Vagyis csak lehet.-vetette rám tekintetét.
-Oké.-annyira el voltam képedve, hogy csak ennyi jött ki a számon.
-Oké.-kapta el a tekintetét Michelle és beviharzott egy öltözőbe.
-Oké.-csapta össze tenyerét Loren.-Szóval mutasd mit tudsz.-mutatott a zongorára.